2018. január 30., kedd

Tárkonyos húsgombócleves.




Nekem sokszor gondot okoz, hogy éppen mit is főzzek ebédre, főként télen milyen leves kerüljön az asztalra. Mi ugyan mindig ebédre eszünk főtt ételt, de gondolom vannak akik inkább vacsorára főznek, nekik is ajánlani tudom ezt a könnyű, és egyszerű levest. Míg nyáron inkább a krémleveseké a főszerep, addig télen szeretek kicsit laktatóbb leveseket főzni, mint pl. ez az egyszerű húsgombócleves. Mivel nagyon szeretem a tárkony ízét, és illatát, így a levesből sem sajnáltam ki, de ez már ízlés dolga. Levesbetétnek én galuskát szaggattam a levesbe, de ettől el is tekinthetünk, mert a sűrűbb, zöldséges leves a húsgombóccal is igen laktató.





 Hozzávalók:

30 dkg darált hús (pl. sertéscomb)
2db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 vastagabb szelet zeller
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk ételízesítő
őrölt fekete bors
csipet szerecsendió
tárkony (ízlés szerint) 
2 dl tejföl
1 tk liszt
1 db tojás (közepes)
2 ek olaj
1,5 l víz




A darált húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az egész tojást, majd alaposan gyúrjuk össze. Ezután nedves kézzel formázzunk kisebb gombócokat, majd tegyük félre.

A zöldségeket, a vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva a zöldségeket is, majd keverjük alaposan össze, és pároljuk pár percig.

Ezután ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, majd a liszttel, keverjük össze, és öntsük fel a vízzel.

A zöldségeket főzzük félpuhára, majd tegyük a levesbe az előre elkészített húsgombócot, és főzzük készre. (közben ízlés szerint még utána ízesíthetünk, ha szükséges)

A tejfölt keverjük simára egy kevés forró levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a leveshez. Ezután főzzük még pár percig, majd tálalásig tartsuk melegen.

Én pl. galuskát is szaggattam a levesbe, mert így laktatóbb, de ezt ki is hagyhatjuk, a leves úgyis finom.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd úgy kínáljuk.


2018. január 26., péntek

Gombás-citromos lazac párolt zöldségekkel.




Egyre többet hallani és olvasni arról, hogy arra hívják fel a figyelmünket, hogy minél több halat fogyasszunk. Januártól pedig valamivel olcsóbban juthatunk hozzá pl. a hazánkban közkedvelt pontyhoz, de a tengeri halakat is kedvezőbb áron szerezhetjük be. (bízzunk benne, hogy ez valóban így is marad még sokáig...) A lazac nem éppen az olcsó halak csoportjába tartozott eddig sem, és azért még most is igen borsos az ára, de néha azért megengedhetünk magunknak egy-egy szeletkét. Gombával, zöldségekkel, papírcsónakban megsütve pedig nemcsak igen egyszerű elkészíteni, de mellette igen finom, és laktató.





 Hozzávalók a lazachoz:

2 db kb. 25 dkg-os lazacszelet
1 db citrom
1/2 citrom leve
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)


A lazacszeleteket locsoljuk meg a citromlével, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

A citromot vékonyan szeleteljük fel.


  Hozzávalók a gombához:

25 dkg gomba
1 db vöröshagyma
5 dkg vaj
1 ek olaj
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)


A gombát és a vöröshagymát vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott gombát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és a saját levében pároljuk puhára, majd süssük zsírjára.





 Hozzávalók az előpárolt zöldségekhez:

1 db zsenge cukkini
3 db lilahagyma
2 db sárgarépa
2 ek olaj
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
kakukkfű (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
1,5 dl fehérbor


A zöldségeket vágjuk fel vékony csíkokra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vékony csíkokra felvágott vöröshagymát, és pároljuk pár percig, hogy egy kicsit összeessen.

Ezután adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott sárgarépát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, öntsük fel a borral, és pároljuk tovább.

Amikor a sárgarépa már kezd puhulni, adjuk hozzá a szintén vékony csíkokra vágott cukkinit, majd addig pároljuk, hogy a zöldségek roppanósak maradjanak.




Vágjunk le két nagyobb darab sütőpapírt, majd osszuk el rajta az alaposan lecsepegtetett párolt zöldséget.

Ezután helyezzük rá a befűszerezett lazacot, tegyük rá a citromkarikákat, majd kanalazzuk rá az előzőleg megpárolt gombát.

Ezután csomagoljuk be a sütőpapírba úgy, hogy ne maradjon rajta rés, majd tegyük át egy tepsire a papírcsónakokat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük (pároljuk) 30 perc alatt készre.

Tálaláskor a sütőpapírral együtt helyezzük tányérra a gombás-zöldséges lazacot, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint a zöldséget át is kanalazhatjuk a tányérra, majd helyezzük mellé a lazacszeletet, és úgy kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 355 kcal

Fehérje: 21 g

Zsír: 23 g

Szénhidrát: 13 g



2018. január 23., kedd

Diós palacsintafelfújt.




Palacsintát sokszor sütök különböző töltelékkel megtöltve, igaz a túrós és a lekváros a legkedveltebb. A napokban ebédre gulyás levest főztem, és gondoltam sütök pár darab palacsintát második fogásnak. A palacsinták ki is sültek, ekkor megláttam a darált diót, gondoltam akkor azzal töltöm meg, majd kicsit elkalandoztak a gondolataim, és végül az egyszerű palacsintából, palacsintafelfújt készült. Igaz kicsivel több időt kellett ráfordítani, és tálalás után ugyan fotogénnek éppen nem mondható, viszont nagyon finom.....




Hozzávalók 12 db palacsintához:

25 dkg liszt
2 db tojás (nagy)
kb. 4-5 dl szénsavas ásványvíz
csipet só
1 tk cukor
2 ek olaj (+ a sütéshez)


A tojásokat üssük fel egy tálba, szórjuk meg egy csipet sóval, adjunk hozzá 3 dl szénsavas ásványvizet, majd kézi habverővel keverjük össze.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, és keverjük simára, csomómentesre. Keverés közben, apránként adjunk hozzá még annyi ásványvizet, hogy ne legyen se túl sűrű, sem pedig túl híg a massza.

Ezután adjuk hozzá az olajat, szintén keverjük simára, majd kezdjük el kisütni a palacsintákat.

A palacsintasütőt minden egyes palacsinta sütése előtt, kenjük meg egy kevés olajjal.

 A kisült palacsintákat üresen tekerjük fel, majd vágjuk fel kb. 1 cm-es csíkokra.




Hozzávalók a palacsintafelfújthoz:

12 db palacsinta
10 dkg darált dió
10 dkg mazsola
1 dl rum
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
10 dkg kristálycukor
3 db tojássárga (nagy)
5 db tojásfehérje (nagy)
2 dl Hulala (v. habtejszín)
2-3 ek lekvár
3 dkg Vénusz vaníliaízű sütőmargarin


A mazsolát áztassuk be a rumba, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy kellően magába szívja. Ezután tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le.

A darált diót keverjük össze a porcukorral, és egy csomag vaníliás cukorral, ezután adjuk hozzá a felcsíkozott palacsintát és a mazsolát, majd keverjük, forgassuk alaposan össze.

A tojássárgához adjuk hozzá a maradék vaníliás cukrot, és a Hulalát (v. habtejszínt) majd keverjük simára.

A tojások fehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalanként adjuk hozzá a kristálycukrot. Ezután szintén kanalanként  adjuk hozzá a lekvárt, és addig verjük tovább, hogy jó kemény habot kapjunk. (én pl. Csikos "Feketeerdő belga csokoládéval és meggyel" lekvárt adtam hozzá)

A sütőformát kenjük ki a margarinnal, majd tegyük bele a palacsintás keveréket.

Ezután egyenletesen csorgassuk rá a tejszínes keveréket, majd kanalazzuk rá a keményre felvert tojásfehérjét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem)




A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd ízlés szerint vágjuk fel és úgy kínáljuk.


2018. január 19., péntek

Barackos joghurt torta.




Sütés nélküli joghurt tortát általában nyáron a nagy melegben szoktam készíteni, de most úgy megkívántuk, téli hideg ide vagy oda.... A torta alapja a megszokott kekszes alap, melyre befőtt őszibarack darabkákkal összekevert barackos joghurthab került. Mivel éppen volt itthon finom, érett kiwi, így gondoltam a torta tetejére azt is felkockázom a barack mellé. Tálalás előtt azért érdemes egy fél órával előbb kivenni a hűtőből, hogy mégse legyen olyan vad a hideg a tora, mert azért ugye mégis csak tél van. 




Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

30 dkg Győri Édes keksz
15 dkg vaj


A kekszet morzsoljuk össze, vagy daráljuk le, majd adjuk hozzá a felolvasztott meleg vajat, és keverjük alaposan össze.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük, és egyenletesen lapogassuk bele a vajas-kekszet. 

Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen, közben pedig készítsük el a joghurtos tölteléket.





Barackos-joghurtos rész hozzávalói:

4 db Danone sárgabarackos joghurt (4x125g-os)
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1/2 citrom leve és reszelt héja
4 dl Hulala (v. habtejszín)
15 gramm porzselatin + 1 dl víz
6 db felezett őszibarackbefőtt
1 db kiwi (a díszítéshez)
1 cs színtelen tortazselé (a tetejére)


A felezett őszbarackból tegyünk félre egy darabot, majd a többit a kiwivel együtt, ízlés szerint daraboljuk fel. (én kisebb kockákra vágtam)

A joghurthoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citrom levét és reszelt héját, majd keverjük simára.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük, míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl. 

Ezután öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, majd alaposan keverjük össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd a felét adjuk hozzá a joghurtos keverékhez és keverjük simára.

Ezután keverjük hozzá a felkockázott őszibarackot, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a maradék tejszínhabot is.

A tortaformát vegyük ki a hűtőből, és a kekszes alapra kanalazzuk, majd egyenletesen simítsuk rá a barackos joghurtkrémet. 

Ezután tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Amikor a torta már megdermedt, vegyük ki a hűtőből és rakjuk rá a maradék őszibarackot, és a felkockázott kiwit.

Ezután a színtelen tortazselét készítsük el a tasakon lévő leírás szerint, és egyenletesen vonjuk be vele a torta tetejét, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.





Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a tortát, majd helyezzük tálcára, ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2018. január 16., kedd

Almapuncs.




Az éjszaka végre hó lepte be felénk is a tájat, és az mellett hogy szép fehér minden, eléggé hideg van. Igaz nem sok hó esett, de pl. a járdák leseprése után bizony jó volt belépni a meleg lakásba, és elkortyolgatni ezt a finom, fűszeres puncsot. Az elkészítése roppant egyszerű, és mivel az almalé mellett bor is van benne, így csakis felnőtteknek ajánlott a fogyasztása......





Hozzávalók:

2 db édes alma
1 l almalé
6 dl édes fehérbor
2 tk forralt-bor fűszerkeverék
1/2 citrom és narancs héja
1 cs vaníliás cukor
4-5 ek méz (v. ízlés szerint)


Az almaléhez adjuk hozzá a bort, a fűszerkeveréket, a narancs és citromhéjat, és főzzük pár percig, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kb. 10 percig lefedve állni. 

Ezután szűrjük le, és adjuk hozzá a vaníliás cukrot, ízlés szerint ízesítsük mézzel, és újra forraljuk fel.

Az almát vágjuk fel kisebb kockákra, majd citromlével csepegtessük meg, és keverjük össze. (nem kell csak pár csepp citromlé hozzá)

A tűzről levett forró, fűszeres puncsba tegyük bele a felkockázott almát, majd fedjük le, és hagyjuk langyosra hűlni. (érdemes állni hagyni az almakockákkal, mert sokkal finomabb lesz az íze)

A langyosra hűlt puncsot merjük poharakba, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint pl. forrón is elkortyolgathatjuk.


2018. január 12., péntek

Narancsmázas-fűszeres csülök krumplival.




Sokszor készítek különböző fűszerezéssel csülköt, így történt ez ezzel a szép példánnyal is. A húst előző este alaposan besóztam, majd megszórtam fűszerekkel, és éjszakára betettem a hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják. Másnap, mielőtt a sütőbe került volna a befűszerezett csülök, mézes-narancsos mázzal alaposan megkentem, és bort aláöntve először puhára pároltam, majd szép pirosra sütöttem. A köretet sem bonyolítottam túl, a hús sütésnél visszamaradt zsiradékban szép pirosra sütöttem a vékonyra szeletelt krumplit, mely különösen finom volt. Tálaláskor pedig ízlés szerint salátát, vagy savanyúságot kínálhatunk hozzá.....





 Hozzávalók:

1 nagyobb sertéscsülök
1 nagy narancs
3 ek méz
őrölt színes bors
2 tk ételízesítő
2 tk szárított kakukkfű
3-4 friss kakukkfűág
2 dl fehérbor
4-5 ek sertészsír 
1 kg krumpli





A kicsontozott csülköt alaposan dörzsöljük be a sóval, majd a húsos felét szórjuk meg az ételízesítővel, ízlés szerint őrölt színes borssal, és a szárított kakukkfűvel, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek jól átjárják. (akár egész éjszakára a hűtőben pihentethetjük a csülköt)

Egy tepsit kenjünk ki vastagon sertészsírral, majd fektessük bele az előzőleg befűszerezett csülköt a húsos felével felfelé, majd öntsük alá a bort, és tegyük köré a friss kakukkfűágakat.

A mézhez reszeljük hozzá a narancshéjat, adjuk hozzá a kifacsart narancslevet, majd keverjük alaposan össze.

Ezután csorgassuk rá a csülökre a mézes narancsos keveréket úgy, hogy lehetőleg mindenhova jusson belőle, majd alufóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 2,5 óra alatt pároljuk puhára. (én légkeverésnél 160 fokon, 2,5 órán át pároltam)

Amikor a csülök puhára párolódott, vegyük le a fóliát, fordítsuk át a húst, hogy a bőrös fele legyen felül, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük a bőrt szép pirosra.

Ezután fordítsuk vissza a húst, hogy a húsos fele legyen felül, és szintén süssük szép pirosra, majd vegyük ki a zsiradékból, és tálalásig tartsuk melegen.




A krumplit pucoljuk meg, vékonyan szeleteljük fel, majd szórjuk meg 1-2 tk sóval, és forgassuk alaposan össze.

Ezután tegyük bele a csülök sütésénél visszamaradt zsírba, forgassuk össze, majd tegyük be a meleg sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. egy óra alatt szép pirosra. (sütés közben egyszer óvatosan keverjük át, vigyázva, hogy a krumpli ne nagyon törjön)

Tálalás előtt ízlés szerint daraboljuk fel a csülköt, helyezzük tányérra, kanalazzuk mellé a sült krumplit, majd ízlés szerinti salátával, savanyúsággal kínáljuk.


2018. január 9., kedd

Almakrémleves karamellizált almával.



Az új évben szeretnék több egészségesebbnek mondható ételt készíteni, melyek cukor nélkül készülnek, persze azt nem ígérem, hogy mostantól csakis ilyen receptek jelennek majd meg a blogban, de igyekszem.... Mivel alma mindig van itthon, így gondoltam egy egyszerű krémlevest készítek. Cukor helyett eritrittel és mézzel karamellizáltam az almát, és édesítettem a levest, valamint gondolva mindazokra akik laktózérzékenyek, laktózmentes tejföl, és tejszín került bele. Én a fűszerek mellett citromlével, és citromhéjjal ízesítettem, de ízlés szerint naranccsal is ízesíthetjük, ezt az egyszerű, ám finom krémlevest. Természetesen ízlés szerint cukorral, rendes tejföllel, és tejszínnel is készíthetjük, a leves akkor is finom lesz.





Hozzávalók:

3 db alma
5 dl víz
1 mk őrölt fahéj
3-4 db szegfűszeg
1/2 citrom leve
1/2 citrom reszelt héja
1 mk vaníliaaroma
2 ek méz
2-3 ek eritrit (v. ízlés szerint cukor)
1 dl tejföl
1 dl tejszín





Az almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magházat, vágjuk fel kisebb kockákra, majd facsarjuk rá fél citrom levét, és forgassuk össze. 

A mézet olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a felkockázott almát, szórjuk meg két evőkanál eritrittel, és a fahéjjal, majd pár perc alatt karamellizáljuk meg. (arra figyeljünk hogy az alma kissé roppanós maradjon)

A karamellizált almának kb. a felét tegyük félre, a másik feléhez pedig öntsük hozzá a vizet.

Ezután adjuk hozzá a szegfűszeget, a vaníliaaromát, a reszelt citromhéjat, majd főzzük kb. 15 percig.

Ezután szedjük ki a szegfűszeget, adjuk hozzá a tejfölt és a tejszínt, majd turmixoljuk össze. (v. botmixerrel pépesítsük)

Az elkészült levesbe ezután tegyük bele az előzőleg félretett karamellizált almát, ha szükséges ízesítsük még eritrittel, majd fedjük le az edényt, és hagyjuk kb. 10 percig állni.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, ízlés szerint szórjuk meg egy csipet fahéjjal, majd úgy kínáljuk.
 
 
 1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 146 kcal

Fehérje: 2 g

Zsír: 11 g

Szénhidrát: 9 g
 


2018. január 6., szombat

Borhabkrém aszalt áfonyával.




A szilveszteri buli hangulatát emelte ez az egyszerűen elkészíthető pohárkrém egy héttel ezelőtt, így mára már csak az emlékeinkben él. Persze nem kell ahhoz szilveszternek, vagy éppen bármilyen alkalomnak lenni hogy elkészítsük elég, ha csak egy finom pohárkrémet szeretnénk pl. ebéd utáni desszertként feltálalni. Ameddig az aszalt áfonya a vörösborban ázik, addig a borhabkrém is elkészül, és már kanalazhatjuk is.




Hozzávalók 4 pohárhoz:

6 db tojássárga (nagy)
12 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
2 dl édes fehérbor
5 dkg aszalt áfonya
0,5 dl vörösbor




Az áfonyára öntsük rá a megmelegített vörösbort, és hagyjuk legalább egy órát állni, hogy jól magába szívja. Ezután öntsük bele egy szűrőbe, és hagyjuk teljesen lecsepegni.

A tojássárgához adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a fehérbort is.

Ezután gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre. Amikor már kellően besűrűsödött, és jó habos, vegyük le, és hűtsük éppen csak langyosra.

A langyosra hűlt borhabot ezután kanalazzuk a poharakba, majd hagyjuk teljesen kihűlni.




Tálalás előtt a lecsepegtetett áfonyát kanalazzuk rá a borhabkrém tetejére, majd úgy kínáljuk.


2018. január 3., szerda

Gesztenyekrémleves aszalt áfonyával.




A karácsonyi ünnepekre készült ez az egyszerű, főzés nélküli, röpke fél óra alatt elkészíthető leves, melyet természetesen bármikor pikk-pakk összedobhatunk, ha egy finom krémlevesre vágyunk. A levest ugyan nem kell főzni, csakis egyszerűen a leturmixolni, viszont az aszalt áfonyát akár már előző nap előkészíthetjük, így tálalás előtt már semmi dolgunk nem lesz vele. A krémleves már magában elkanalazgatva is nagyon finom, de én azért az ünnephez illően sütöttem hozzá leveles tésztából kiszúrt kis fenyőket, és azzal tálaltam.





Hozzávalók:

20 dkg gesztenyemassza
2 dl tej
1 dl Hulala (v. habtejszín)
2-3 ek méz
2 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
2 ek rum


Aszalt áfonya hozzávalói:

10 dkg aszalt vörös áfonya
 1 dl rozé vagy vörös bor
1 cs vaníliás cukor
1 ek barna cukor
1/2 citrom leve





Az áfonyát öntsük fel a borral, majd adjuk hozzá a barna cukrot, a vaníliás cukrot, facsarjuk bele a citromlevet, majd főzzük pár percig. Ezután hagyjuk pár órát állni, hogy a folyadékot szinte teljesen felszívja, mielőtt a krémlevesbe tennénk. (akár előző nap megfőzhetjük)

A turmixgépbe öntsük bele a szobahőmérsékletű tejet és a tejszínt, majd adjuk hozzá a mézet, a vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, a rumot, és az előzőleg villával összenyomkodott gesztenyemasszát. 
 Ezután pár perc alatt turmixoljuk simára, krémesre. 

A krémesre turmixolt levesbe ezután öntsük bele az áfonyát, majd kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk utána.

Én a leves mellé leveles tésztából kiszúrt, majd ropogósra sütött kis fenyőket sütöttem, mely nagyon jól illik a krémleveshez.

Tálaláskor merjük tányérba, vagy ízlés szerint kelyhekbe a krémlevest, majd a ropogósra sült leveles tésztával kínáljuk.


2018. január 1., hétfő

2018! Boldog Új Évet Kívánok!




Nagy László: Adjon az Isten...

 Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet-
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!