2017. július 16., vasárnap

Csokoládés-málnás csiga.




A málna és a csokoládé nagyon jól összeillenek, és a ropogósra sült leveles tésztával szinte abbahagyhatatlan ez az egyszerű csiga. Így aztán, ha éppen váratlan vendégek toppannának be, és mindhárom hozzávaló megtalálható a kis konyhánkban, bő fél óra alatt az asztalra varázsolhatjuk a mini csigákat. Málna helyett pl. megszórhatjuk meggyel, áfonyával, vagy éppen ribizlivel, a siker mindenképpen garantált.




Hozzávalók:

2 cs Tante Fanny leveles tészta
1 cs csokoládés pudingpor
3 dl tej
3 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
10 dkg étcsokoládé
20 dkg málna




A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, a kristálycukrot, és a vaníliás cukrot, majd állandó keverés mellett főzzük sűrűre.

Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és addig keverjük, míg teljesen elolvad, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (közben többször keverjük át)

A mindkét leveles tésztát csomagoljuk ki, majd egyenlően osszuk el a csokoládés krémet, és kenjük a tésztára egyenletesen.

Ezután szórjuk meg a málnával, a papír segítségével tekerjük fel úgy mint a bejglit, majd éles késsel szeleteljük fel. (ne tekerjük túl szorosra, mert a tészta sütés közben növekedni fog)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a csigákat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon, 20-25 perc alatt süssük készre.

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.




Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd úgy kínáljuk. A ropogós tészta a csokoládéval, és a málnával szinte abbahagyhatatlan.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése