2013. június 26., szerda

"Fő az egészség" Kölessel-paradicsommal-sajttal töltött cukkini.



Egy bő héttel ezelőtt Limara felkért, hogy vegyek részt a "Fő az egészség" játékban. Nagyon köszönöm kedves Limara, hogy én lehettem az egyik, akinek tovább adtad a stafétát. Már akkor rögtön megfogalmazódott bennem, hogy milyen ételt fogok készíteni, a késlekedésem oka pedig nem más, mint az hogy nagy részben saját termésű hozzávalókat szerettem volna felhasználni. A cukkini szépen növekedésnek is indult, így aztán ma elérkezett a nap, hogy eleget tegyek a felkérésnek. A cukkinit megtöltöttem köles-paradicsom-sajt-hagyma és fűszerek keverékével, majd párolás után megsütöttem. Nekünk nagyon ízlett, és abban csak reménykedni tudok, hogy ez az étel beleillik a "Fő az egészség" játékba.






Mivel a játék kiírása szerint a stafétát legalább két-három személynek kell továbbadni, így igen nehéz volt a választás.
Végül is úgy döntöttem, hogy én  a következő blogok tulajdonosainak adnám tovább a stafétát, persze csakis akkor, ha ők elfogadják:

                                                                     





Hozzávalók:

 2 db zsenge cukkini
2 db paradicsom
3-4 db újhagyma
2 gerezd fokhagyma
friss bazsalikom (ízlés szerint)
10 dkg gouda sajt (v. ízlés szerinti)
1 dl köles
3 dl víz
2 ek olívaolaj
őrölt színes bors
szerecsendió






A cukkinit vágjuk félbe, majd a belsejét kanállal szedjük ki, hogy csónakokat kapjunk. Ezután a belsejét sózzuk be és hagyjuk állni, még elkészül a töltelék.

A hagymát vékonyan szeleteljük fel, a fokhagymát vágjuk fel apróra, a kivájt cukkinit és a paradicsomot vágjuk fel kisebb kockákra. 5 dkg sajtot szintén vágjunk fel apró kockákra.

A kölest tegyük bele egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, majd főzzük puhára. (én a mikroba, alacsony hőfokon addig főztem még az összes vizet felszívta)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt újhagymát és kezdjük el üvegesre párolni. Amikor már kellően megpárolódott, először adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd pár pillanat után a kockára vágott cukkinit is. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy kevés szerecsendióval, majd néha megkeverve pároljuk pár percig. Végül adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, és az apróra vágott bazsalikomot. Óvatosan keverjük össze, majd pár pillanat után vegyük le a tűzről.

Az elkészült raguhoz ezután keverjük hozzá az előzőleg puhára főzött kölest, majd az apró kockákra felvágott sajtot.

Az előzőleg besózott cukkini csónakokból öntsük ki az összegyűlt vizet, majd egy papírtörlővel, töröljük szárazra.
Ezután béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, és helyezzük egymásmellé a cukkini csónakokat, majd öntsünk alá kb. 1 dl vizet.

Végül töltsük meg mindegyiket a töltelékkel, és spricceljük meg egy kevés olívaolajjal, majd fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 30 percig. Ezután vegyük le a fóliát, és szórjuk meg reszelt sajttal.
Tegyük vissza a sütőbe és addig süssük, még a sajt ráolvad a tetejére, és szép színt kap.

Tálalás előtt helyezzük a megtöltött cukkini csónakokat tányérra, és úgy kínáljuk.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet. Kölessel, még nem töltöttem cukkínit, de kipróbálandó!!

    VálaszTörlés
  2. Megint csak benezek hozzad Gizike, de te meg nem jelentkezel egyaltalan nalam. A finomsagokat egyik a masik utan keszited. Imadom a toltott cukkinit es a finom gouda sajt micsoda jol mutat, es isteni finom! Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ez a köleses cukkini, szívesen belakmároznám:) Nálam még csak most kezdett virágozni a cukkini, kicsit várnom kell a finomságok elkészítésére.
    Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám a játékkal kapcsolatban, örömmel elfogadom a meghívást.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki ez a finomság, hétvégén ki is próbálom! :) Én gyűjtöm a "Fő az egészség" mozgalom receptjeit, be is tettem a listába a Tiédet!:http://teller-cake.blogspot.hu/p/fo-az-egeszseg.html :)

    VálaszTörlés